Imádom a spagettit! Olívaolajjal, fűszerekkel, tonhallal, zöldségekkel, parmezánnal, ezekkel együtt vagy külön-külön, bármilyen módon elkészítve szívesen fogyasztom.
A megfőtt spagettiről szűrőn keresztül szokták letölteni a vizet, aztán van, aki leöblíti hideg vízzel, van, aki nem, és jöhet a fűszerezés. Én nem használok szűrőt, de még fedőt sem. Lassan csorgatom le a vizet a tésztáról, és figyelem, ahogy a szálak összefonódnak, és nem engedik egymást a mélybe zuhanni. Ha egy-egy szál mégis elszabadul, azt biztosan kiközösítették, és megérdemelte méltó büntetését. Egészen a végsőkig feszítem a húrt, és valami furcsa perverzió folytán, a fazék peremének megbillentésével lesem, hogy enged-e az összefogás, és mikor zuhannak a mélybe, de mindig a spagetti győz. Mindig időben visszabillen az a fazék.
Amikor eszem, még nagyobb az élvezet, nem, nem segítem őket villával-kanállal, tömegesen számba tuszkolva őket, hogy együtt végezzék, bosszúm végzetes: szétválasztom őket, és egyenként, néha elharapva falom az összetartó szálacskákat. Jóleső irigység…
Forradalom, szakszervezet, szavazás, szerelem, spagetti szindróma… Egységre buzdítva, nemes célok felé törve, egyre ritkábban kapaszkodunk össze, de néha mégis.
Akiről azt gondoltam, hogy női létemnek a férfi kiegészítője, hogy jin mivoltomnak a yang megfelelője, hagyta, ahogy én is, hogy egységünk szétessen, kapcsolatunk darabokra hulljon. Győzött az önérzet, a büszkeség. Csupa veszélyes emberi tulajdonság! Civilizációnk oltványa, átkozott érzet képzetek, vagy, ha úgy tetszik képzelt érzetek…, melyek manipulálják, és háttérbe szorítják az igazi érzelmeket, amilyen a szeretet.
Semmi spagetti szindróma, semmi összefogás a butaság és a sors próbatételei ellen.
És most? Új életet kezdünk? Újabb spagetti-kísérlet, új fűszerezéssel?
