Divat, cipő, Montonelli

http://www.montonelli.hu/tudnivalok_borrol.html

A Némber

 Azt álmodtam, hogy felhívott a felesége és azt mondta: Te Szemét Némber! Ddde, de nem is, én már nem… Tiltakozom! Nem vagyok némber! Szerelmes voltam! De nem akartam senkinek fájdalmat okozni… És már nem is járunk…

Némber, némber – fura szó, csupa zöngés mássalhangzó, fantáziát borzongató főnév, de akár jelző is lehet.

De ki is az a némber, milyen ember? Most látom, hogy van egy verselő blogoló Némber néven, és itt lehet őt olvasni: http://www.nember.blogol.hu/. Nekem tetszenek a versei.

 A Wikipédia szerint tiszteletreméltó tulajdonságoktól mentes nő. Na, ja, és mentsen meg tőle az ég, a sors, a találkozás…

 Azt hiszem, ismerek igazi némbereket. Nem azért sorolom itt őket, hogy tisztára mossam magam, hanem, mert tényleg érdekes esetek és egyéniségek.

 Az egyikük egy volt kolléganőm, aki kedvességével, vidámságával mindenkit levett a lábáról, engem is. Aztán hol az egyik, hol a másik kolleganő vitatkozott össze egymással (nem vele!). Lassan rádöbbent kis közösségünk, hogy némberünknek az a szokása/hobbija/passziója, hogy kiszedi a legféltettebb titkainkat, és olyan ügyesen publikálja, persze úgy, hogy az érintett éppen ne legyen jelen, hogy szinte észre sem vettük, hogy az ő ajkáról hangzott el... Az egymásról alkotott negatív véleményeket is terjesztette, élvezettel kísérve az egymás haját tépő kolleganők veszekedéseit. Egyszer aztán kiborult a bili, és akkor könnyes szemmel rebegte el bocsánatkérését: én nem tudtam, hogy ez titok…, meg, hogy én nem azért mondtam…, hogy, én nem akartam senkit megbántani… És ilyen hülye szövegekkel mentegette magát. És bevettük a könnyes hebegést, és megbocsájtottunk neki.

 Egy alkalommal pedig ő mesélt magáról. Három testvér legkisebbikeként élte gyerekéletét, de ellentétben a mesékben megszokott történettel, nem ő volt a kiválasztott, a legszebb, a legokosabb. Elmondása szerint a szülei szemében a bátyja volt az okos, nővére a szép, őrá pedig senki sem figyelt, ha mondandója akadt az senkit nem érdekelt. Rájöttem, hogy így, a titkos hírek terjesztésével kompenzálja a gyerekkori mellőzést, azaz információkat gyűjt, aztán továbbadja, miközben középpontba kerül, így bosszút áll szülein, testvérein. Hátborzongató, bár jobb mintha késsel a kezében szomjazná a bosszút… Pedig szép, csinos, még okos is bizonyos szempontokból… És mégis, vagyis mégsem tudja ellenőrizni azt a kényszert, ami betegesen a figyelem központjába jutásra ösztönzi, szinte bármi áron, csak figyeljenek rá, csak manipulálhasson. Szóval azt hiszem, hogy egy ilyen beteges pletykafészek lehet némber...       

 Volt egy másik kolléganőm, akinek az volt a mániája, hogy csakis olyan hapsival flörtölt, aki nemrég nősült, vagy éppen elterjedt a híre, hogy összejött valamelyik kolléganőnkkel. Mindenképpen egy friss szerelmi kapcsolatot szemelt ki áldozatául, amibe aztán jól beletiporhatott. Kifejezetten csinos lány volt, el lehetett róla mondani, hogy bájos és kedves. Mint egy megrögzött szívtipró újra és újra csábított és sikerrel. De nála a „Veni, vidi, vici” (jöttem, láttam, győztem) azt jelentette, hogy bűbájával kecsegtetve, áldozatát az őrületbe kergette. Amikor már biztos volt abban, hogy az áldozat szakított, összeveszett, elvált a párjától miatta, belerúgott a szerencsétlen szenvedőbe, az pedig megtörten, érzelmeitől gyötörve, vágyaival kielégületlenül maradva - mert a csajnál a csók volt a maximum, amit megengedett - verte a fejét a falba.

 Igazi némber! Mentesíti-e őt a némberség alól, hogy valamikor valaki hasonló módon megalázta? Szerintem, nem.

 A harmadik típus az előző finomabb, avagy durvább kiadása. Szempont kérdése, hogy melyik. Ő csak akkor és csak ott próbál flörtölni, amikor és ahol a férfi párja/barátnője/felesége is jelen van. Csáberejét rövidtávra koncentráltan használja. A vadászat nem tart sokáig, és egyetlen buli alatt akár több áldozatot is szed, és ha a vad bekerítése sikertelennek tűnik, máris kinézi magának a következőt. Ha sikeres, élvezettel figyeli, ahogy a barátnő duzzogva vitázni kezd, esetleg elrohan, vagy csak szemrehányó tekinteteket vet párjára, jelezvén, hogy mindent lát. Buli végeztével már a férfi arcára, nevére sem emlékszik. Ahogy az előző némber esetében is, számára a férfi csak játékszer. A lényeg, hogy romboljon, kínozzon.

Nem is csoda, hogy a muzulmánok a nőt veszélyesnek tartják… Egyszer egy kolleganőm azt mondta: ha tó nincs, béka sincs. A nő a tó, ami megadja a lehetőséget a békafiúnak, hogy lubickolhasson az élvezetben. Ha minden nő erkölcsös, egy (hetero) férfinak sem adatik meg a félrelépés esélye. Uramisten, mennyi remekművel lennénk szegényebbek egy ilyen utópisztikus és unalmas édenkertben…       

  

Közhelyek, ismétlések, szívfájdalom

Mindig, amikor egy-egy hosszabb mosolyszünet után kibékültünk, azt hittem, hogy most már soha nem fogunk veszekedni, és szerelmünk örök. De most, mindössze néhány nyugalmas és felhőtlen nap után, újra úgy érzem, hogy szerelmünk végleg elmúlt.

 Soha sem értettem meg, és most is hiába gondolkodom azon, hogyan lehetséges egyik pillanatban imádni, a másikban gyűlölni valakit. És mégis, a mi kapcsolatunk jellemzően ilyen hullámvölgyekből állt. És egyre erőteljesebben a nem szeretés rezgéseiből épülnek fel ezek a hullámok…, és egyre hosszabb időre van szükségünk kiheverni a legutóbbi cunamit. Többször eszembe jutott, hogy mivel nagyon jó vele a szex, megpróbálhatnék a szexre fókuszálni. Így az érzelmi töltet fontossága csökkenne és ezáltal az elvárásaim jellege megváltozna, ami segítene az érzelmekből adódó sérülések kivédésében. Lehetne egy nagyon is kellemes, sőt a testiséget illetően szenvedélyes, ugyanakkor kiegyensúlyozott kapcsolatunk. De nem lehet! Mert nekem kellenek az érzelmek, a mindent átívelő, teljességet adó harmónia.

 A hétvége 172.800 másodpercében, na, jó, kivétel, amikor aludtam, ami kb. 57.600 másodperc, vagyis a maradék115.200 felhős-esős másodpercben az Ő érintésére vágytam. Nemcsak fizikailag, hanem, és inkább, a lelkem szomjazott az övére (a lelkére gondolok…) Tudtunk kommunikálni, mert felhívott többször is: kutyasétáltatás közben, de még házuk valamely nyugodtabb zugából is, ahonnan a család nem hallhatta, és ebből arra következtettem, hogy hozzám hasonló lelkiállapot uralkodik rajta is. Alig vártam a hétfői ebédidőt…

De hétfőn csalódottan érzékeltem, hogy a feléje áramló, vágyakozó, szerelemre éhes aurám nem találkozik az övével. Kedves volt, rajongó szavaimra nyitott, és… érdekes beszélgetést folytattunk önmagunk kifejezésének lehetőségeiről a szex segítségével… Majd megbeszéltük, hogy este meglátogat, sőt nálam is alszik. De érzelmileg éhes maradtam…

 Szeretek flörtölni. Nyilvánvaló, hogy mások is szeretnek flörtölni, a szerelmemet is beleértve. De sohasem tenném őelőtte, hiszen érző-gondolkodó ember nem akar fájdalmat okozni, nem akarja megalázni a szeretett lényt… Gondolnám én. Tudom, tudom, férfiak… Na de akkor sem! Én sem bámulok más férfit, ha ő jelen van, bármilyen jó a feneke vagy a parfümje…

Ráadásul nagyon jól tudja, hogy érzékenyen érint, ha arra a bizonyos nőre néz, tudja, hogy balhézom, mégsem tudja kihagyni, hogy a testére feszülő ruháján hosszan elmerengjen a jelenlétemben. És akkor én azt mondom, hogy a szerelmünknek annyi… Mert én ezt nem tűröm, nem és nem! Nem siklok át ezen a merengésen! Felnőtt ember, akarattal, önfegyelemmel…! Hát ne bámuljon más nőt, ha tudja, hogy észrevehetem és rossz kedvem lesz tőle, sőt veszekedés. Főleg nem pont egy ilyen napon, amikor érzelmi életet élek, sajnos leginkább önmagammal… Hogyan tehette, amikor olyan rajongón csüggtem rajta.

Nem elég az a kompromisszum, hogy elfogadom (azaz elfogadtam), hogy nős, és nem próbáltam elszakítani a családjától, nem állítottam választás elé…? De igen, éppen elég! És nem jött, hogy kiengeszteljen, amivel sajnos az én negatív gondolataimat igazolta.

Szóval Nem és Nem. Pont. Ennyi.                                                         

Bocsánat, Ne haragudj, Elnézést, Mea culpa

 Nem a szinonima szótárt helyettesítem, hanem azt a néhány szót soroltam fel, amivel tudatni lehet egy másik emberrel, hogy tévedtünk. És ami ennél is fontosabb a másik ember szempontjából, hogy nemcsak azt érzékeli, hogy van önkritikánk, hanem azt is, hogy tiszteljük, kedveljük őt annyira, hogy fontosnak érezzük a kiengesztelését. Habár a kiengesztelést inkább intimebb vagy szorosabb kapcsolatokban alkalmazzuk, és akár szavak nélküli gesztusokkal is megoldható… De ha a metrón rálépnek a lábamra, igaz, hogy fáj, de ha elnézést kérnek érte, kevésbé dühöngök. Ha mondjuk egy kollégám téves információt ad, amiből kellemetlenségem adódhat, hát az a minimum, hogy elnézést kérjen. De vannak emberek, akik soha életükben nem mondják ki. Egész egyszerűen nem tudják kimondani… Mert nem akarnak megalázkodni, legalábbis ők annak érzik a bocsánatkérést. Egy ilyen fura szituáció állt elő a napokban. És ott állt ő, a vétkes, és láttam a tekintetében, hogy bántja, hogy ott belül már homokot szórt a fejére, de ki nem fogja mondani, hiába is várom, találjam ki, tudjak olvasni a fejében…, de ne akarjam kimondatni, mert ő aztán soha, sehol, senkinek… (Könyv: Soha, sehol, senkinek, írta Faiza Guén- Franciaország másként...) Hát jó, ő alszik szarul, nem én. Nem fogok rászólni, hogy bökd már ki, mit szenvedsz ezen, hisz csak egy szó! Mert a szónak súlya van…! Ha kimondjuk, főleg, ha őszintén, odaadtunk magunkból valamit, ugye?! Hát tartsd meg a szót, haver, én azért megbocsájtok, mert tudom, hogy mindenkinek mást nehéz kimondani. És a nagy dolgok kimondása vagy megkönnyebbülést hoz, vagy ki tudja…

 Én például sokáig nem mondtam ki a szót, hogy Szeretlek… Szívesen vettem, ha nekem mondták, de én nem... Féltem, hogy elszáll, hogy már nem lesz az enyém, hogy megváltozik valami. Mert Ő most még bizonytalan az érzelmeimet illetően, ezért nagyon odaadó, hódító, lovagias, rajongó. Na, de, ha kimondom, tudni fogja. Megnyugszik. Lenyugszik a nagy akarás. Aztán egyszer nagyon rossz kedvű volt, és kiderült, hogy azért, mert azt hiszi, hogy nem szeretem, azaz nem úgy, hogy azzal a szóval megtiszteljem. Imádlak - mondtam nevetve, már hogyne szeretnélek, amikor te vagy a nagy Őm. És onnantól kezdve még rajongóbb lett…

Hű, de éhes vagyok! Édesköménygumós, póréhagymás csőben sült burgonya lesz az ebéd, tejszínnel, szerecsendióval, reszelt parmezánnal a tetején.