Közhelyek, ismétlések, szívfájdalom

Mindig, amikor egy-egy hosszabb mosolyszünet után kibékültünk, azt hittem, hogy most már soha nem fogunk veszekedni, és szerelmünk örök. De most, mindössze néhány nyugalmas és felhőtlen nap után, újra úgy érzem, hogy szerelmünk végleg elmúlt.

 Soha sem értettem meg, és most is hiába gondolkodom azon, hogyan lehetséges egyik pillanatban imádni, a másikban gyűlölni valakit. És mégis, a mi kapcsolatunk jellemzően ilyen hullámvölgyekből állt. És egyre erőteljesebben a nem szeretés rezgéseiből épülnek fel ezek a hullámok…, és egyre hosszabb időre van szükségünk kiheverni a legutóbbi cunamit. Többször eszembe jutott, hogy mivel nagyon jó vele a szex, megpróbálhatnék a szexre fókuszálni. Így az érzelmi töltet fontossága csökkenne és ezáltal az elvárásaim jellege megváltozna, ami segítene az érzelmekből adódó sérülések kivédésében. Lehetne egy nagyon is kellemes, sőt a testiséget illetően szenvedélyes, ugyanakkor kiegyensúlyozott kapcsolatunk. De nem lehet! Mert nekem kellenek az érzelmek, a mindent átívelő, teljességet adó harmónia.

 A hétvége 172.800 másodpercében, na, jó, kivétel, amikor aludtam, ami kb. 57.600 másodperc, vagyis a maradék115.200 felhős-esős másodpercben az Ő érintésére vágytam. Nemcsak fizikailag, hanem, és inkább, a lelkem szomjazott az övére (a lelkére gondolok…) Tudtunk kommunikálni, mert felhívott többször is: kutyasétáltatás közben, de még házuk valamely nyugodtabb zugából is, ahonnan a család nem hallhatta, és ebből arra következtettem, hogy hozzám hasonló lelkiállapot uralkodik rajta is. Alig vártam a hétfői ebédidőt…

De hétfőn csalódottan érzékeltem, hogy a feléje áramló, vágyakozó, szerelemre éhes aurám nem találkozik az övével. Kedves volt, rajongó szavaimra nyitott, és… érdekes beszélgetést folytattunk önmagunk kifejezésének lehetőségeiről a szex segítségével… Majd megbeszéltük, hogy este meglátogat, sőt nálam is alszik. De érzelmileg éhes maradtam…

 Szeretek flörtölni. Nyilvánvaló, hogy mások is szeretnek flörtölni, a szerelmemet is beleértve. De sohasem tenném őelőtte, hiszen érző-gondolkodó ember nem akar fájdalmat okozni, nem akarja megalázni a szeretett lényt… Gondolnám én. Tudom, tudom, férfiak… Na de akkor sem! Én sem bámulok más férfit, ha ő jelen van, bármilyen jó a feneke vagy a parfümje…

Ráadásul nagyon jól tudja, hogy érzékenyen érint, ha arra a bizonyos nőre néz, tudja, hogy balhézom, mégsem tudja kihagyni, hogy a testére feszülő ruháján hosszan elmerengjen a jelenlétemben. És akkor én azt mondom, hogy a szerelmünknek annyi… Mert én ezt nem tűröm, nem és nem! Nem siklok át ezen a merengésen! Felnőtt ember, akarattal, önfegyelemmel…! Hát ne bámuljon más nőt, ha tudja, hogy észrevehetem és rossz kedvem lesz tőle, sőt veszekedés. Főleg nem pont egy ilyen napon, amikor érzelmi életet élek, sajnos leginkább önmagammal… Hogyan tehette, amikor olyan rajongón csüggtem rajta.

Nem elég az a kompromisszum, hogy elfogadom (azaz elfogadtam), hogy nős, és nem próbáltam elszakítani a családjától, nem állítottam választás elé…? De igen, éppen elég! És nem jött, hogy kiengeszteljen, amivel sajnos az én negatív gondolataimat igazolta.

Szóval Nem és Nem. Pont. Ennyi.