"Felismertem akkor, hogy az elbizakodottság és a kielégített hiúság soha nem ad nekem békességet. A diadalmaskodó, vidám felszín alatt boldogtalan voltam. A szívem olyan nehéz volt, mint a kő, bár ajkam vidám bohóságokat fecsegett." Miller Isobel Kuhn

 A napokban olvastam, hogy Emma Thomson szerint Audrey Hepburn rossz színésznő volt... Hm, annál okosabbnak gondoltam E. T. -t, minthogy saját szépségének hiányát egy színész ikon emlékének sárba tiprásával próbálja kompenzálni! Azt gondolom, hogy Audrey Hepburn bármit el tudott volna játszani, hiszen különleges arca és tehetsége is megvolt hozzá. A My Fair Lady remake-jén dolgozik most E. T. Gonosz vagyok, ha azt remélem, megbukik vele...?
 Szerelmem megkörnyékezett ma. A harmadik telefonnál már gyöngéd volt az elutasításom... Pedig úúúgy drukkoltam magamnak! És még mindig...
 Ez az utolsó szakítás úgy alakult ki, hogy a férjem - nem élünk együtt, de jó barátságban vagyunk - nálam töltött néhány napot. Segédkezni jött a ház körüli teendőkben, pl. kerítést javítani. Ezt szerelmem örömmel nyugtázta, hiszen neki erre nincs ideje, és ezért lelkiismeret furdalást érez. Így szinte hálás a férjemnek a segítségért. Amikor férjem hazaindult, a megbeszéltek szerint felhívtam a kedvesem. Már majdnem egy hete találkoztunk, így tudtam, hogy nagyon várja, hogy karomba dőljön. Beszélgetésünk alatt kedves volt ugyan, de semmi a tőle megszokott szenvedélyes hangvételből. Igaz, néha mintha kuncogott volna, rá is kérdeztem. Igen - mondta - mert közben olvasok valamit. Erre megsértődtem, vagyis úgy tettem. Tudtam, hogy azért kuncog, mert tudja, hogy aznap este meglepetésszerű látogatásra készül hozzám. Igen, rögtön tudtam, mégis játszottam a sértődött, büszke nőt, és visszafogottan társalogtam. Aztán kitakarítottam, vacsorát főztem, pedikűr-manikűr, parfüm, minden a helyén... Hét óra és nyolc óra között - ilyen tájt érkezik rendszerint - csak az órát, és az utcán a lépteken lestem...  De nem jött.
 Végiggondoltam magamban a beszélgetésünket, és rájöttem, hogy azzal hogy eljátszottam a hűvös nőt, eljátszottam a szerelmes este esélyét is. Mert érzékeny, és mert ő is büszke. Annyiszor, de annyiszor beleestem már a saját csapdámba, és még mindig nem tanultam belőle! Mikor tudok már úrrá lenni azon az ódivatú gondolkodásmódon, hogy a férfinak meg kell értem küzdenie, tettekkel, szavakkal...? Mikor értem már meg, hogy ez nem a lovagok kora már... Napjaink macsói félénkek és ha a visszautasítás lehetősége felsejlik, meghátrálnak. Bár büszkén mondhatom, hogy a szóban forgó férfi példány már sokszor meglepett. Volt, hogy megtiltottam, hogy felhívjon vagy megjelenjen az ajtómban, mégis jött, és legyőzte az ellenállásomat. Na nem fizikai erővel, hanem szavakkal és az aurájának kiterjesztésével... Igen, tudja, hogyan lehet rám hatni. Úgy játszhat velem, ahogy a legtehetségesebb hárfás a hangszerén: millió húr, mégis biztos kézzel érinti mindig a megfelelőt... Ezért nem értettem, miért maradt el a látogatása.
 De ma megmagyarázta. Attól tartott, hogy a férjemmel töltött napok miatt valamennyi időre van szükségem, hogy átálljak, hogy visszataláljak hozzá. De hát nem volt rá szükségem. A férjem olyan, mintha apám, vagy bátyám lenne, és ezt már tisztáztuk nemegyszer. Mégis félt, hogy megérzi rajtam a másik férfi hatását. Nem féltékeny, egyáltalán nem arra gondol, hogy esetleg lefekszem a férjemmel, csak éppen ha együtt vagyunk, akkor senki és semmi ne vessen árnyat érzelmi és fizikai együttlétünkre.
 Megértem, csak hát, ahogy a Kis herceg is mondja: "Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz. [...] Ha, teszem azt, délután négykor érkezel, már három órakor elkezdek boldog lenni. Amint halad az idő, egyre boldogabb leszek. Négy órakor már izgulok és nyugtalankodom; felfedezem a boldogság árát! De ha meghatározatlan időben, bármikor jössz, sohasem fogom tudni, melyik órában öltöztessem ünneplőbe a szívemet..."