"A házasság bizonyára szentség, de a papirost az ördög gyártja hozzá." Gárdonyi Géza

  Olvastam egy könyvet, amit ajánlom mindenkinek, hogy nehogy elolvassa…! Igen, igen, azaz semmiképp, mert még egy ilyen szomorú könyvvel nem találkoztam. Ír kivándorlók élete az Amerikai Egyesült Államokban. Szegénység, alkoholizmus, gyerekek sorra éhen halnak… Szóval, nem kell elolvasni, hacsak nem vagytok lelki-mazochisták. Én a harmadik gyerek halálakor becsuktam, és eldugtam magam elől. Amiért említem az az a ragaszkodás a hagyományokhoz, ami a történet főszereplőinek nyomorúságos életét végigkíséri. Csinos fiatal lányt elcsábítanak, terhes marad, a családja kényszeríti a fiatal, alkoholista börtöntölteléket, hogy elvegye, nehogy szégyenben maradjon a család… Az, hogy az alkoholizmusa, hülyesége miatt három gyerekük éhen hal, az kevésbé szégyenletes… És csupa ilyen, szörnyű ellentmondás minden oldalon.

 Milliók szenvedtek, szenvednek attól, hogy meg kellett/meg kell felelniük a családi, kulturális hagyományoknak, szabályoknak. Elvárásokkal, megfelelési kényszerrel teli életünkben sokszor észre sem vesszük, hogy olyasmit hajszolunk, amit nem is mi akarunk, csak nem tudunk átlépni a berögződéseken. Legtöbbször nem jut eszünkbe, hogy amit teszünk felesleges, kényszeres, boldogtalanná tesz minket.    

 Barátnőm előző kapcsolata azért ment tönkre, mert ragaszkodott a házassághoz. Tulajdonképpen gyereket akart, de csak úgy vállalta volna, ha a párja feleségül veszi. Hogy miért? Mert így nevelték, mert szülei szép házasságát látta odahaza, bizalmat, szeretetet, az örök összetartozás érzetét. Ez így szívderítő, és logikus életfilozófia lenne, ha a másik fél élettapasztalása, és ennek következtében kialakult gondolkodásmódjával és céljaival azonos lenne. De… Élettársa, bár még 35 sem volt, már elvált, és semmi kedve nem volt újranősülni, sokkal fontosabbnak érezte a karrierépítést. Közös életüket megmérgezték az eltérő célok miatti viták. Több éves marakodás után, útjaik elváltak. A hapsi hamarosan megnősült… Mi a tanulság? Semmit sem szabad erőltetni!

 Barátnőm kesergett néhány hónapot, majd megismert egy még nős, de feleségétől különélő kedves, jóravaló hímet. Összeköltöztek, és bár macsónk még el sem vált, barátnőm elkezdte feszegetni a gyerek és a házasság kérdését. Ez már mánia, agyament berögződés! Szerintem… Ne haragudj kedves barátnőm, tudod, hogy csak jót akarok!

Macsónk is nagyon szeretne közös gyereket, de a házasságot a háta közepére se… Érthető, nem?

Hát, drága barátnőm! Nyisd fel a szemed, és láss! De főleg a tudatodat szellőztesd ki, és gondolkodj! Vagy olyan embert keresel, türelmesen és kitartóan, aki megfelel annak a követelményednek, hogy feleségül akar, téged, mindörökre – de vajon egyéb kívánalmaidnak is megfelel úgy, ahogy macsónk…? Vagy, ne erőltesd már az Isten szerelmére a házasságot! Boldog vagy vele? Ha igen akkor ne légy őrült, mert őt is elveszíted!

 Házasság ide vagy oda, gyerek a pocakodban, vagy esetleg már a kegyetlen élet útját járja, mindegy, mert a férfi, ha olyan, úgy ott hagy, mintha ott sem lett volna, házassági levéllel, vagy anélkül. Vagyis élvezd az életet, szülj neki és magadnak gyereket, és légy boldog! Hagyd a fenébe a papírformát! Örülj, hogy téged nem kényszerít senki és semmi, hogy férjhez menj, sem a szüleid, sem semmilyen rögeszmés, fanatikus előítélet.  Minden szerelmet, szeretetet megöl a kényszer, és ha egyszer, zaklatásod nyomán felötlik benne a gondolat, hogy talán nem is ő az, aki neked kel, akkor gáz van.

Vigyázz, ne akkor ocsúdj fel rögeszmédből, amikor már késő!